Gondoskodás és hugica

Állandó és visszatérő dolog nálunk, hogy Réka nyaggat minket valami új állatért.
A hideg ráz ki, mikor azt kérdezgeti, mikor lesz olyan öreg a Brútusz, hogy megdögöljön, és lehessen helyette egy Perdita. Vagy még inkább kettő, esetleg 101. De mióta a szomszéd Marci teknősöket kapott, leállt erről, kígyóért és madarakért nyaggat.

Tisztában vagyok vele, hogy igazán rábólinthatnék valami állatra, mert elférne, jó a gyereknek, ha van ilyesmi a háznál, stb. De nincs kedvem még egy terhet a nyakamba venni. Cimbi meg Brútusz így is Gergő reszortja, ha ő nem ad nekik enni, én elfelejtem. Nem direkt. Nem fér be ennyi az agyamba. Az időmbe sem, hogy foglalkozzak vele.

Szóval azt mondtam a leánynak, hogy ha tud majd gondoskodni az állatokról, akkor kaphat. És hogy szerintem iskolás korában fog tudni. Nem, ő tud most is. Oké.
Akkor egyezséget kötöttünk. Ha 30 egymás utáni napon megeteti a már meglevő állatainkat,  Brútuszt és Cimbit, akkor kaphat azonnal madarakat. Ez két hete volt, színezzük rózsaszínnel a naptárban, mikor nem felejti el, és lilával, ha elfelejti.
Az, hogy próbál meggyőzni arról, hogy a lila volt az, amikor nem felejti el, és a rózsaszín az elfelejtés, két dologról tanúskodik. Az egyik az, hogy többször felejti el, mint ahányszor megcsinálja. A másik, hogy valószínű nem látja át, hogy a 30szor egymás után az kettőnél is több.

Ahogy telnek a napok, egyre kevésbé lelkes, kezdi átlátni, hogy nem lesz ebből egyhamar madár, lehet, hogy tényleg iskolás lesz, mire nem indul újra az a bizonyos 30 nap. (Előre sírt egyébként, hogy milyen rossz lesz, mikor 5 után felejti el majd, és előlről kell majd kezdeni újra)
Úgyhogy új projektbe kezdett pár napja.

"Anya! Szülessen nekünk egy hugicánk!"

Na, tök jó ötlet. Inkább akkor már a madár a jelenlegi álláspontom. De Réka hajthatatlan, naponta többször imádkozik szabályosan, hogy a Jóisten küldjön neki hugicát a pocakomba "minél előbb, annál jobb", hogy megszülessen. Összekészített neki egy csomó mindent egy kosárba, és pakolgatja ide-oda. Én közben latolgatok, és arra jutok, hogy valószínű az ő tiszta gyermeki imája többet ér, mint az enyém, hogy inkább ne, de legalábbis ne most, ha muszáj.
Ma azonban mellém állt Nándi. Amitől fáj a szívem nagyon, de valószínű az ő imája felér Rékáéval. Nándi ugyanis azt mondta, hogy ne küldjön a Jóisten hugicát, mert nagyon utálja. Hugica nem kell neki.

Legfeljebb fiú hugica.


(Öcsike nem, az nem kell, a Misi is sok)