Kiélezve

Feliratkoztam a múlt héten egy blogra, igazi nagycsaládos blog. Még nem tettem ki oldalra, mert nem tudom eldönteni, hogy akarom-e mindig olvasni. Azért, mert olyan nekem, mint gyereknevelésben a Vekerdy vagy Ramschburg: egyetértek, szeretném úgy csinálni, de nekem nem megy, és ez frusztrál. Elég sok frusztrációm van így is, nem kell, hogy még rosszabb anyának érezzem magam :)
Mindenesetre most olvasom, ha van időm, bele-beleolvasok a régebbiekbe is. No, mindegy, nem is fontos, nála olvastam most egy posztot, ami miatt kikívánkozik belőlem valami. Eredetileg kommentelni akartam, de túl hosszúnak találtam a mondanivalómat egy kommenthez.

Szóval lehet, hogy nincs igazam, és ha igazam van, sem kellene leírnom, de úgy gondolom, hogy a nagycsaládosok gyakran ki vannak élezve arra, hogy a nagycsaládosságot támadják. Nem ennek a posztnak a kapcsán gondolom ezt, már régóta fogalmazódik bennem.

Jó, nekem csak három van, az sem régóta, nem is érzem magam igazán nagycsaládosnak, talán mert négyen voltunk tesók, az öt gyereknél kezdődik a nagy család. Nekem is gyakran mondják, hogy bátrak vagyunk, hogy nagyot vállaltunk, hogy nem vagyunk normálisak, hogy ugye nem akarunk többet. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy nem irigyel. Annak mondtam, hogy pedig irigyelhetne, mert irigylésre méltó vagyok :) De ő sem bántásból mondta, egészen zavarba jött a válaszomtól.

De valami miatt, talán mert elég elfogadó vagyok, úgy gondolom, hogy az emberek csak mondani akarnak valamit. Ahogy egy gyerekre azt mondják, hogy milyen szép, jó gyerek-e, van-e, lesz-e tesó. A kettőnél megkérdezik, hogy milyen testvérek. Háromnál (meg gondolom többnél is) meg azt, hogy nehéz-e, meg néha valami orbitális baromság jut eszükbe, mert nincs tapasztalatuk. Nem hiszem, hogy belegondolnak, és nem hiszem, hogy tiszteletlenek, hogy elítélnek, egyszerűen nem gondolkoznak. Meg kíváncsiak, nem mernek kérdezni, ezért célozgatnak, bele sem gondolva. Nem is jut eszükbe, hogy ez bántó is lehet, mert nincs mögötte bántó szándék. A legtöbb esetben.

Nyilván van olyan is, aki tudja a tutit, de azok általában keserű, sajnálatra méltó emberek, akik nem csak a sokgyerekeseket, hanem a sapkásokat, illetve sapka nélkülieket is kifogásolják. Akik szerint a világ vagy fekete vagy fehér. Velük nem is kell foglalkozni, maximum szánalomra méltók, hogy nem látják a narancssárgát meg a zöldet. A szivárványból meg egyenesen semmit.
Egy- kettő a fenti bunkóból annyira kiélezi az embert a rossz felhangra, hogy ott is rosszat hall, ahol nincs. Vagyok én így a szomszédommal, aki ha köszön is, már rettegek, hogy mibe fog belekötni már megint, de ez független a gyerekeim számától.

Szóval azt gondolom, hogy az olyan iszonyúan hülye és bántó kérdések, vagy mondatok, mint például hogy nem is lehet annyi gyerekre odafigyelni, meg hogy neveled fel ebben a mai világban, meg hogy minek kellett ennyi gyerek, meg te akartad, egyszerűen értetlenségből, kíváncsiságból, tapintatlanságból születnek. Nagyon kevés szerintem az az ember, aki elítéli azokat, akik sokat szülnek. (És az ő véleményük egyátalán nem is számít, hiszen másban sem mérvadóak)
Az pedig, hogy az emberek többsége nem érti meg azt, hogy van, akinek a sok csemete a természetes, az valahol ugyanaz a kategória, mint ahogy nem értik meg azt, hogy hogy szeretheti valaki a forma1-et, vagy tud vagyonokat költeni a bélyeggyűjteményére. Hiszen ha értené, ha tudná a kérdésekre a választ, már ő is nagycsaládos lenne.

Hiszen nagycsaládban élni jó :) vagy mi :)