Wass Albert: Tizenhárom almafa

Szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint Wass Albert méltatlanul lett kitűzve a szélsőjobb zászlójára. Legalábbis az általam olvasott művei alapján mindenképpen. Néhány hónapja parázs vitába keveredtem valakivel (neves ember :) ) az interneten, ami nem szokásom, mindenkinek megvan a maga véleménye, semmi közöm hozzá. De ő azt mondta, hogy nem olvasott tőle semmit, és nem is akar, mert szerinte úgysem olyant ír, amit ő szeretne olvasni, és annyi jó könyv van, nem fogja gyilkosok könyvét kézbe venni, ez legalább egy szelekció. Én akkor már egy ideje követtem ennek az illetőnek az életét, és annyira "európainak" gondoltam, hogy belementem a vitába, ami végülis nem vezetett eredményre, egyszerűen nem jött válasz egy idő után.


Mert Wass Albert egyátalán nem szélsőséges, egyátalán nem zsidógyűlölő, még a románokat sem utálja, sőt, csalódás a magyarok uralma. Legalábbis azokban a könyvekben, amit olvastam tőle, ez a munkásságának nagyjából a fele. Igen, tele van a legtöbb könyve fájdalommal és szomorúsággal, volt olyan, amit egyszerűen nem tudtam "befalni", ahogy én szoktam olvasni, hanem mindig meg kellett állnom néhány oldal után, mert annyi emésztenivaló volt benne. Én azt gondolom, hogy teljesen jogos a szomorúsága és az elkeseredettsége, hiszen elveszítette a hazáját, el kellett menekülnie. Én úgy vettem ki a könyveiből, hogy nem Trianon miatt van ez a fene nagy búság, hanem azért, mert ember embernek farkasa. Esetleg még az emigrációja miatt. (Véleményem szerint a vádakra - ami miatt mennie kellett - sem náci érzelmei, hanem a szocializmus, kommunizmus teljes elítélése miatt szolgált rá, de hát nem voltam ott...) 

Hogy mire alapozom ezt? 

Hát a Tizenhárom almafa c. könyvre. És az Elvásik a veres csillag címűre. Vagy a Kard és kaszára. Vagy az A funtineli boszorkányra.  De mivel azt gondolom, hogy ha valaki Wass Albertet akar olvasni, a Tizenhárom almafával kell kezdenie, és mert éppen most fejeztem be többedszer, ezt kezdem el méltatni. Mert ebben szerintem benne van a világnézete. 
Igazi reális népmese felnőtteknek. Vagy nem tudom, hogy fogalmaznám. Aki szereti a meséket, annak biztos tetszeni fog. Nagyon jók a képek, a nyelvezet nem erőltetett, minden pont a helyén van. Én személy szerint ott éreztem magam újra Erdélyben a hegyek között, és szinte vágytam rá, hogy ne legyen se mosogatógépem, se vezetékes vizem, villanyom, se pénzem, ruhám, semmim, csak az a hatalmas természetszeretet és ismeret, békés együttélés iránti vágy, a túlélésre való képesség, és az a furfang, ami a mesék szerint jellemzi a székely embert. 
Nagyon érzékeny vagyok arra a fajta fogalmazásmódra, amikor van egy jó mondata az írónak, és azt ha törik ha szakad bele kell írnia. Meg amikor tudja, hogy muszáj elmondania, de valahogy nem sikerül. Például tipikusan ilyenek a leíró részek: akarja az író, hogy lássuk, amit ő lát, de valahogy nem megy. pl: "Hosszú, göndör, festettszőke hajába beletépett az évszakban ilyenkor szokásos hideg, nedves szél. Szúrós, kék tekintetével az erdőt fürkészte, vajon mennyit fog késni a barátja." Aztán frankón hátradől, hogy na, dejó vagyok, 2 mondatba mennyi infót bele tudtam írni. A falnak megyek az ilyen jellegű mondatoktól. Mit mondatoktól, könyvektől! Inkább nem vagyok kíváncsi rá, hogy mit lát az író. Én lássam, az a lényeg! Wass Albertnél látom. Azt hiszem, csak a könyv második felében derül ki, hogy negyvenen túl van már Tánczos Csuda Mózsi, és nem tudom, hogy barna-e a haja vagy őszül, hogy kék a szeme vagy barna, de bizony nem is érdekel, bár lehet, hogy valahol említi az író. Van bennem kép minden szereplőről, a tájról, anélkül, hogy a számba rágná, és ha ír valami konkrétat, hát nem omlik össze az egész, csak megjelenik egy új rész, a kékből lila lesz, a kerekből szögletes, az ötből tizenöt. Szinte észrevétlen. 

Az én mércém szerint ez a jó író ismérve. Hogy észrevétlen kerülök egy másik világba. 
Persze az sem mindegy, hogy miről ír, de Hellerrel szívesen megyek pl. a fogolytáborba is, vagy Merle-lel Maleville-be az atomháború után.  És hát hogyne mennék el Wass Alberttel Erdélybe, a hegyek közé! 

Na! Írjak már valami konkrétat a könyvről is. 
Nem tudom megfogalmazni egyszerűen, hogy miről szól a könyv anélkül, hogy lelőném a poénokat, el ne rontsam a végét. Mondjuk egy furfangos székely vadőrről, aki él, túlél a második világháború előtt és alatt Erdélyben, bízik a jövendőben és a jóakaratban. Én igen sokat nevettem rajta, és a végén bizony bőgtem is. És eközött a kettő között is sok érzelmet megmozgatott bennem. 
Aztán erre rá lehet húzni sokmindent, de nagyon egyszerűen tényleg ennyi. És ezt a könyvét (is) olvasva számomra irreális, hogy szélsőjobboldalinak tartják. Még direkt keresve sem találtam nyomát ennek... Persze, Gergő azt mondta, hogy Csurka is normális könyveket írt, aztán mi lett belőle. Nem tudom, nagy váltás lenne abból, hogy arról ír, hogy nem lehetne-e elfelejteni azt, hogy románok, magyarok, zsidók vagyunk, és csak azt látni, hogy emberek... 

Szóval én nagyon örülök, hogy annak idején a főiskolán a 20. századi világirodalom tantárgy Nobel-díjas kötelező olvasmányai mellé benyomta a szuper előadónk az Elvásik a veres csillagot, azzal az indokkal, hogy Magyarország is a világ része, meg hogy ugye az USA-ban is elismert író volt. Remélem, hogy adtam kedvet másnak is hozzá, és örülnék, ha pár hét-hónap múlva jönne majd komment ide, hogy "elolvastam", és "dejó, hogy ajánlottad" :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

4 megjegyzés:

Zsu írta...

A funtineli boszorkányt egyszerűen nem tudtam letenni! De igen, volt olyan könyv, amit sokadszorra sem olvastam végig...talán pár év múlva majd újra előszedem!
Épp ma jutott eszembe: sosem ettem még puliszkát! És minek ennyi kütyü a konyhában, egy faházikó az erdőben... Mennyivel másabb élet, ez járt az agyamban délelőtt, pedig csak most olvasom ezt a posztodat délután:)

Szitya írta...

Drága Kikocs!
Ez nagyon érdekes volt. Bevallom, eddig nem olvastam Wass Albertet, pedig Anyukámnál aztán mazsolázhatnék kedvemre a könyvei között. Viszont megdöbbentő volt számomra, amikor -talán tavaly - Zita lányom régi osztályfőnöke (egy szelíd-szolid hölgy, bevallotaan Erdély-imádó), elővett egy Wass Albert mesekönyvet, hogy ezt szeretné adni a gyerekeknek karácsonyra. Mire három szülő, szinte egyszerre felcsattant, hogy na azt már nem! Én meghökkentem az indulaton.... Szegény osztályfőnök is, aki teljesen normálisan kezdte volna el magyarázni, hogy miért azt a könyvet...
No, a végén, keresztrejtvény-gyűjteményt kapott mindenki....
Szóval ez az indulat engem földhöz vágott, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy mi lehet egy mesében, ami totális elutasítást vált ki...

Különben is kiráz a hideg attól, ha valaki úgy alkot véleményt valamiről, hogy nem is ismeri...
Így aztán, jelentkeznék, itt vagyok, tanácsodra, el fogom olvasni ezt a könyvet és majd mesélek!!!
Puszi,
Szilvi

u.i.: Zsunak üzenem, hogy a laptopkonyha forgatásai során egy csomó puliszkát kóstoltam (tejes, vizes, szerecsendiós, sajtos-spenótos, stb...) és tényleg finom dolog, noha iszonyú laktató! Érdemes kipróbálni!

Hajnalka írta...

a Funtinelit, az Elvásottat, meg még párat már olvastam, (azt pont nem, amit ajánlasz) és egészen pontosan azt fogalmaztam meg én is valakinek, amit Te. Ugyanúgy érzékeny vagyok a szegényes stílusra, mint Te. és Wass Albertnél fáztam, mikor a hegyek felől fújt a jeges téli szél, éreztem az erdő illatát, az égő tűz füstjét, hallottam a falusi kocsma zaját, ropogott a hó a lábam alatt...és a többi :DD

ilgya írta...

Nekem is felkeltetted az érdeklődésemet:)

Megjegyzés küldése