Testvérféltékenység kezelés nálunk 3.

A harmadik pont az egyenlősdi. A gyerekek ne egyformán, hanem igényeik szerint kapjanak. Ezzel nem nehéz egyetérteni.
No, ez elég éles nálunk, így különös figyelemmel olvastam újra. De mivel így volt már régen is, úgy érzem, elég jó vagyok. Bár az érzések elfogadása itt nem az igazi, mert nagyon nehéz nekem elfogadni ezt a mindent nekem mentalitást,mert nagyon más vagyok. Bár lehet, nem is vagyok nagyon más. Nem is tudom. Talán csak nem ennyire élesen. Meg az én kérdésemet nem tette fel senki a könyvben, hogy mi van, ha a gyerek igénye az, hogy mindenből sok legyen neki.

És egyiket sem szeretem jobban a másiknál. És úgy érzem, nem is kivételezek semelyikkel. Nándi talán kicsit nehéz helyzetben van, mert gyakran nagyobbnak kezelem, mint amekkora, de ez sem azért van, mert kevésbé szeretem. Remélem nem is érzi így, bár ki tudja...  De ez ellen amúgy is küzdök.
Azt nem mondom, hogy egyformán szeretem őket, mert nem így van. Mindegyiküket máshogy szeretem. Igaziból nem tudom leírni. De nem tudnék közülük választani, hogy melyiket tartsam meg :) Mind a hármukra büszke vagyok, és mind a hármukat féltem valami miatt. Mind a hárman egyediek és különlegesek, senkihez nem hasonlíthatóak. Még ha hasonlítom, akkor sem :) De olyan mások, nem is lehet egyformán szeretni őket. Legalábbis én nem tudom.

SZóval ebből a pontból annyi, hogy kicsit türelmesebbnek lenni - ha-ha-ha - Rékával, mikor a vélt igényeit előadja. Tudomásul venni, hogy ez nem valós igény, és erről nem meggyőzni, hanem elfogadni, és a valós igényt teljesíteni. Magamban legyűrni, hogy ha az egyik kap valamit, akkor a másik is kapjon. Bár nem hiszem, hogy az rossz, ha az egyik kap egy ruhát, a másik meg kap egy csokit, csak hogy érezze, hogy rá is gondoltunk. De ez már a szeretetnyelvek miatt van, ami egy másik könyv.