Nándi nap és kaki-trauma

A szobatisztasággal kapcsolatos posztjaim kezdenek lassacskán egy pár hónapos, aranyozott seggű első gyereket nevelő anyukáéihoz kezdenek hasonlítani, amiben semmi másról nincs szó, csak kakiról és pisiről. És ez ma sem lesz másként. Mivel ezzel telt a nap jó része.

Először azért leírom a nap fontosabbik részét. Amelyben Nándink neve napját ünnepeltük. Vittünk az oviba sós rágcsákat, és névnapja alkalmából ő volt az egyik, aki osztogathatta a fogkrémet délben. Pedig kiscsoportosoknak ezt nem szokták engedni.
Délben pedig, hazafelé kapott 3 kindertojást (vajon miért? :) ) és egy tábla csokit, amivel teljes egészében ő rendelkezett. Gondoltam, hogy örülni fog, de nem is sejtettem, hogy ekkora örömet okozok neki ezzel. Hír érték lett. Nem szeret telefonon beszélni senkivel, de ma bizony minden felköszöntőjével hosszasan beszélt, és többször elmondta neki, hogy kapott egy csokit amit egészen megehetett. Meg mindenfélét, ami ma történt. Persze a felét sem ő ette meg, szétosztogatta, nagyon jószívű volt. És még kapott este egy kisautót is. A vágya egy bordó toyota volt, pirosat sikerült szerezni. Most azzal alszik. :)

A további már kakis téma, lehet ugorni :)

A délelőtt viszont azzal telt, hogy Misi nem tudott kakilni. Reggel nagyon igyekezni kellett, mert elaludtunk. Ébresztettük Misit, és nem volt idő megvárni a reggeli adagot a pelusba. Igaz volt már egy gond nélküli kakieresztés a minap bilibe, így nem is aggódtam miatta. Nem tudom, hogy a kakitól való félelme, vagy valami egyéb ok miatt, de kb 9-től fogva el-elsírta magát, ha rájött, és fogdosta a fenekét, visszatartotta. A fél délelőttöt a bilin és a vécén ülve töltöttük sírdogálva, meg ült az ölemben, és ringatni kellett. Megpróbáltam visszatenni rá a pelust, hátha úgy menni fog. Először elutasította, aztán rátehettem, de amikor megint rájött, vitt a bilihez, és le kellett venni róla. Nagyon rossz volt. Teljesen elbizonytalanodtam, meg vertem a fejem a falba, hogy túl korai, és most ezzel szivatom szegény gyereket. És hogy egészen biztos, hogy nem tudja, hogy mi a lényege az egésznek, és a többi és a többi.
Mert persze azonnal beugrott, amit Rékával végigcsináltunk 3 és fél éve, az egész szorulásos téma, ő egy hónapig nem kakilt, csak hetente kb, még a glicerines kúpot is visszatartotta, minden hashajtót, homeopátiát, minden trükköt kipróbáltunk, és nagyon nehezen lettünk túl ezen az egész kakimizérián. Közben elolvastam az egész szakirodalmat a pisi-kaki-bili témában fizikai és pszichológiai szempontból, és hát a nagy része meg is maradt.
És természetesen arra jutottam, hogy ezt az árat most nem fizetjük meg, mert nem éri meg. Misi kapott egy fél glicerines kúpot, ami csak újabb ingereket hozott, amitől újabb bilin üldögélés és sírás lett, és végül elaludt az ölemben olyan 11 után kicsivel. Ráadtam a pelust, elhatároztam, hogy most már nem veszem le róla: jó lesz ez így, jobb a saját, kivárásos módszerem, ami már kétszer bevált. Aztán felébresztettem, elmentünk Rékáékért. Hazaértünk, ivott, játszott, asszisztált a kakiláshoz a két nagynak stb, és egyszer csak megint rakja keresztbe a lábát, facsarodik a kis arca, fogja a kezem, és vonszol a vécéhez. Le kellett venni az egyébként teljesen száraz pelust, feltenni a klotyóra, és szinte kirobbant belőle az adag. Először megijedt, aztán mi ugye örömtánc meg taps meg satöbbi. És pakolhatott vécépapírt a klotyóba, meg integettünk a kakinak, amit ő húzott le.
Innentől már szép az élet. És nem kellett pelus neki, hiába akartam ráadni. Mondjuk nem erőltettem nagyon. Még sétáni is voltunk, és akkor sem történt baleset, pedig kihívtam a sorsot, mert nem vittem csereruhát. Szólt, és elintéztük egy fánál.

Most megint teljes bizonytalanságban vagyok, hogy mi lenne a jó. HIszen a kínjai ellenére nem volt baleset, és hátha túl vagyunk a kínokon is... Holnap talán okosodok majd. Remélem nem ismétlődik meg a nap...