Utálom a beszoktatást

Ma hazajöttem, megegyeztünk, hogy hívnak, ha nincs tovább. Egy órát bírta. Ezt az egy órát többnyire végig sírta, egy-egy percre hagyta abba. Amikor már nem tudta egyátalán abbahagyni, hívtak. Holnap új nap.
Ennek ellenére azt mondja, jó volt, és felváltva mondja, hogy megy holnap, illetve nem. Megpróbáltam átverni egy nem ciklusban, és kérdeztem, hogy kér-e holnap túrórudit a bölcsi után, és vigyorogva mondta, hogy nem. Okos. Nagyon okos :)

Persze ahogy eljöttem, azon agyaltam megint, hogy mennyire van szükségünk erre a bölcsire, de aztán nyeltem egyet, és eszembe jutott, hogy már megint torokfájással keltem, pedig még mindig köhécselek az előzőből. Aztán hazaértem, kinyitottam az ajtót, keresztülestem a cipőkön be a nappaliba, és gondolkozni kezdtem, mivel hasznosítsam ezt a kis időt, amíg nincs a környéken gyerek, mert egyik tennivaló sürgetőbb, mint a másik. És ez megint meggyőzött, hogy igenis szükségünk van rá.
Kár, hogy Misin nem érzem annyira, hogy olyan fene nagy szüksége lenne a gyerektársaságra. :( Hiszen itt van neki a két szupi nagytesója, és tökéletesen elégedett velem is.  Na, mindegy, futunk még egy kört holnap.